Na csááááááááá!
Éppen a New York felé tartó gépen vagyok, amennyit bírtam
pihentettem a szememet, most meg azt sem tudom hány az óra, milyen időzónába
vagyok vagy leszek, szóval totál el vagyok veszve. Ez lenne az első része az 5
napos kis sztorimnak, túl sok minden történt, meghalnátok, ha egy posztba
sűríteném, és szerintem én is az írással, szóval akkor kezdjük az elején…
Csütörtököt írtunk, 6-kor pattantam ki az ágyból, ugyanis
akkor érkezett haza a nagybátyám a melóból. Gyors összekészülés, indulás a
legközelebbi Starbucks, feltankoltunk kajából is Mexikánéknál, így aztán
vigyorogva indulhattunk el kis túrának nem nevezhető minivakációnkra.
Persze, hogy minél izgisebb legyen, a kis seggszállító
járművünk kapta ám a kiképzést. Szóval ahogy felhajtottunk a freewayra, jött
ama vasdarab, ami későn lett észrevéve, így egy kellemetlen barátságot kötöttek
küszöb-családékkal, ahonnan is kihullt egy pár tag… Szóval kaptunk egy szép kis
lyukacskát a küszöbre, de hát oda se neki, Nati menni Grand Canyon, semmi sem
állíthat meg!
Volt egy laza 5 óra az út, emlékeim szerint, így kettő körül
értünk oda, ahonnan már nem a kis cuncibogarunk szállított. A jegyszerzőkörút
után, amiben én sajnos nem vehettem részt, csak élvezhettem a választást, első
utunk a váróterembe vezetett… Na de nem ám a buszosba… A HELIKOPTERESBE!
És mit ütöttek rá a piciny kezecskémre? Front seat!
Rögtön
mentünk is a helikopterhez, útitársakként egy német házaspárt kaptunk, és
indulhatott a menet. Életem első helikopteres útja, és hát húúúú meg hááá…. Ezt
nézd:
Miután leszállítódtunk, tehettünk egy laza fél órás
csónakázást a Colorado folyón, aztán a következő körben már repültünk is vissza
egy másik útvonalon a kiindulási helyünkre. Kár lett volna kihagyni :)
Következő körben indultunk a Skywalhoz busszal. 8 perc az
út, leszállsz, wow, hú, há, pózerkodás ezerrel, de agyilag meg képtelen
felfogni az ember, hogy mi van, ha kicsit kijjebb merészkedik az ember, aztán
repül egy picit hosszabb ideig…. Áhh, nagyon királyság!
Aztán bementünk a Skywalkhoz, körbesétáltuk, ide sajnos
fényképezőgépet nem lehetett vinni, volt 4-5 fotós. Na már most úgy voltam
vele, hogy akkor majd pózerkodunk, aztán ha úgy van megveszem azt a rohadt
képet. Még egy kibaszott freezet is betoltam a Skywalk közepén, de a fotós egy
köcsög volt, a kép kábé semmire nem jó. És akkor ezt kellett volna megvennem 30
dolcsiért. Egy kép. Kettő meg már 60… És így tovább.
A további buszos út elvitt még egy helyre, de ott már nem
volt erőm leszállni és körbenézni, így mentünk vissza a kiindulási helyre.
Battyogtunk nagyban a kocsihoz, mire megállított minket egy autó és
odanézzenek: MÁDZSÁROK! Már kiszúrtak minket, de nem akartak megzavarni… Hjaj
de édesek, miben zavartak volna meg?! :D Szóval még mindig kicsi a világ, és
tényleg mindenhol ott vannak a magyarok.
Kocsis sztorink itt még nem fejeződött be. Szépen vettük a
kanyarokat lefelé a Grand Canyonból, mikor is Róka koma gondolt egyet és
csatlakozni kívánt a majdnem 100-zal (és ez most mérföld/óra) száguldó
kocsinkhoz… Hát…. Szegényem rosszul járt, a kocsi szintén :D A lökhárító
kifordult a másik oldalába, konkrétan a motorháztetőt nem lehet felnyitni. Én
visítottam, persze ez nem vicces :D haha
Kábé 2 óra további nyáladzás után elértünk a Hoover dam-hez,
pont naplementében, bjutifull volt! :) Kattingattunk párat és vettük is az
irányt Vegasba ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése